Éves szabadság kalkulátor
Időarányos szabadság esetén
Szabadság kalkulátor 2023-tól
Ki dönti el, hogy mikor mehetek szabadságra?
Előfordulhat, hogy a munkahelyről többen is ugyanabban az időben szeretnének szabadságra menni.
Illetve a szabadságok kiadása veszélyeztetheti a munkáltató érdekeit is.
A szabadság kiadásával kapcsolatban, hogy ki és mikor mehet szabadságra, a munkáltató dönt. Ebben a döntésben kicsi a munkavállaló lehetősége.
De mit mond ki a törvény?
A jogszabály lehetőséget ad a munkavállalónak, hogy évente hét nap szabadságról szabadon rendelkezzen. Ezt a hét napot a munkáltatónak – legfeljebb két részletben – ki kell adnia akkor, amikor azt a munkavállaló kéri.
Az összes szabadsághoz hasonlóan ezeket a napokat is előzetesen engedélyeztetni kell. Az igényt legalább 15 nappal hamarabb jelezni kell a munkaadó felé.
Amennyiben később tesszük meg, akkor teljes mértékben a munkáltatón múlik, hogy kiadja-e a kért szabadságot vagy nem
Kivétel ha még nem vagyunk 3 hónapja a munkahelyen, akkor ez ránk nem vonatkozik. A munkaviszony első három hónapjában a munkáltató nem köteles kiadni a szabadságot a kérésünk szerint.
Van még egy korlátozó tényező: A munkavállaló kérése ellenére nem köteles a munkáltató kiadni úgy a 7 napot, hogy 1 napot 7 különböző alkalommal.
A törvény úgy rendelkezik, hogy a munkavállaló kérésére legfeljebb két részletben kell kiadni azt a szabadságot, ami felett ő dönt.
Például: A dolgozó a 7 szabadságról dönthet úgy, hogy egyszer 2 nap és egyszer 5 nap, ekkor a munkáltató köteles ezt engedni. Úgy is kérheti, hogy egyszer 4 nap és egyszer 3 nap, akkor is kötelező kiadni.
De háromszor 2 nap és egyszer 1 nap már nem kötelező a munkáltatónak. Persze közös megegyezéssel bármilyen felosztásban megegyezhetnek, de a törvény nem kötelezi rá a munkáltatót.
Mikor kell szólni, ha nyári szabadságra mennénk?
Minél hamarabb, annál jobb! Már csak azért is, hogy a munkáltatóval jó kapcsolatba maradjunk.
Munka Törvénykönyve előírja, hogy legalább 15 nappal a szabadság kezdete előtt jeleznünk kell az igényt, hogy szabadságra mennénk.
Ugyanakkor a munkáltatóra is vonatkozik, hogy ő is köteles 15 nappal korábban jelezni, hogy mikor adja ki szabadságot.
Mennyi szabadságot vehetünk ki egyben?
Nincs ilyen meghatározás a törvényben. Ezt a felek döntik el, hogy milyen hosszú legyen egy-egy szabadságon eltöltött idő.
Ugyanakkor a törvény ad arra lehetőséget, hogy hosszabb távra tervezzünk. A jogszabály előírja: A szabadságot úgy kell kiadni, hogy “a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól.”
Ez azonban nem azt jelenti, hogy 14 munkanap szabadság kiadását írja elő. “a szabadságként kiadott napon túl – a heti pihenőnap (heti pihenőidő), a munkaszüneti nap és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap” is figyelembe vehető.
Tehát, ha egy háromnapos hosszú hétvégével indul a 14 napos tengerparti üdülés, akkor 9 nap szabadsággal kiadható a 14 napos pihenő.
Még egy fontos szempont: A szabadság kiadása kötelező az adott évben. Ettől van néhány kivétel, de a fő szabály mégis ez. Vagyis szabadságra biztos, hogy minden évben el kell mennünk illetve elmehetünk. Ezt a jogszabály is biztosítja.
A szabadság ideje alatt ugyan azok a fizetésbeli jogok illetik meg a munkavállalókat. A kézbe kapott összegről a nettó bérkalkulátor oldalon tájékozódhat.
Készítette: dr. Varró
Kiegészítő cikkek:
Ha órabérben dolgozol: Mennyi a nettó órabérem?